Francia. Bordeaux-ban született, hosszú éveken át vezetett ortodox műsort a France 2 csatornán, és csaknem negyven évig szolgált egy kis francia nyelvű egyházközségben Genf mellett. Immár tíz éve áll az Orosz Hagyományú Ortodox Egyházak Nyugat-európai Érsekségének élén, amelyet 1921-ben Oroszországból elűzött emigránsok alapítottak.

Főpapi széke a rue Daru-i Szent Alekszandr Nyevszkij-székesegyház, az orosz Párizs otthona: itt búcsúztatták Turgenyevet és Saljapint, ide jártak a húszas években azok, akik elvesztették a hazájukat. Ma ugyanebben a templomban egymás mellett állnak az első emigráció unokái, ukrán menekültek, francia egyetemisták és román ápolónők, az evangéliumot pedig több nyelven olvassák fel.

Jean metropolita nyolcvanhárom éves. Arról beszélgettünk vele, mi marad meg, amikor elvész a nyelv, az ország és a dolgok megszokott rendje.

01 · Az út

Püspök atya, Ön nem ortodoxnak született. Mi vezette el az ortodox templomba?

Nem hirtelen felvillanás volt, amelyet be lehetne jelölni a naptárban. Olyan egyházat kerestem, ahol az imádság, a teológia és az élet nem külön szobákban lakik. Amikor először vettem részt Szent Liturgián, nem a szépség ragadott meg – szépségből Franciaországban nincs hiány. Az ragadott meg, hogy az emberek a templomban nem jelen vannak, hanem együtt imádkoznak, mint egyetlen család. Megértettem, hogy rátaláltam valamire, mielőtt még meg tudtam volna magyarázni.

A párizsi Szent Szergij Ortodox Teológiai Intézetben tanult. Kiket ismert meg ott?

Olyan embereket, akik maguk is az első hullámmal érkeztek, vagy személyesen ismerték annak tagjait. Mi, diákok, fel sem fogtuk, milyen szerencsések vagyunk. Az előadások oroszul és franciául folytak, az órák után pedig mindannyian együtt mentünk vecsernyére. A legfontosabb lecke nem a jegyzetekben volt: a teológia az egyház szolgálata, nem karrier.

Lelkiatyja Szofronyij (Szaharov) archimandrita volt. Mire tanította meg?

Arra, hogy a kereszténység nem szabálygyűjtemény, hanem találkozás. Nagyon egyszerűen beszélt, de ez mögött az egyszerűség mögött ott volt az Athosz, Sziluán sztarec, az imádságban töltött évek. Soha nem gyakorolt nyomást senkire. Gyakran hallgatott – és ez a hallgatás is válasz volt. Két dolgot tanultam meg tőle. Az egész világért mondott imádság munka, nem szép szavak. És az embert még a jóra sem szabad kényszeríteni: csak szeretni lehet és türelmesen várni rá.

Az embert még a jóra sem szabad kényszeríteni. Csak szeretni lehet és türelmesen várni rá

Hosszú éveken át vezette az „Orthodoxie” című műsort a France 2 csatornán. Mit ad a televízió egy papnak?

Jó iskolát. Néhány perc alatt egyszerű szavakkal kell elmagyarázni, mi az ikon, miért böjtölünk, kik a szentek – olyan embereknek, akik talán soha nem lépnek be ortodox templomba. Ma is így gondolom: ha nem tudod egyszerűen elmagyarázni a hitet, akkor magad sem értetted meg egészen.

Csaknem negyven évig szolgált egy kis egyházközségben Genf mellett, aztán egy egész érsekség élére került. Mi változott?

A nevek száma. Egy egyházközségben mindenkit ismersz: ki beteg, kinek született gyermeke, ki nem jár már templomba, és miért. A püspöki szolgálat ezt nem szünteti meg, csak megsokszorozza azoknak a számát, akikért felelsz. Igyekszem észben tartani, hogy minden levél és minden jegyzőkönyv mögött valakinek az élete áll.

02 · Az emigráció öröksége

A nyugat-európai ortodoxiáról szóló beszélgetés szinte mindig az „emigráció” szóval kezdődik. Érvényes még ez a szó?

Megmagyarázza, honnan jöttünk, de már nem írja le az életünket. Ma olyanok jönnek a templomba, akik itt születtek, vagy nemrég érkeztek, egészen más okokból. Sokaknak a francia, a holland, az angol az anyanyelvük, ezen imádkoznak. Hálásak vagyunk az első emigrációnak: nélküle egyszerűen nem léteznénk. A hála azonban folytatást jelent, nem ismétlést.

Nem a múltra emlékező diaszpóra vagyunk. Itt élő egyház vagyunk

Mit adott az emigráció a Nyugatnak?

A szegénységben megírt teológiát. Szergij Bulgakov atya, Vlagyimir Losszkij, Georgij Florovszkij atya, Nyikolaj Afanaszjev atya, Alexander Schmemann atya és John Meyendorff atya olyan emberek közé került, akik semmit sem tudtak az ortodoxiáról – és nekik újra, a legelejétől kellett elmagyarázniuk a hitet. Könyveiket ma is olvassák szerte a világon. Pedig bérelt lakásokban írták őket, garázsokban berendezett templomok szomszédságában. Jó lecke ez: az egyháznak nincs szüksége gazdagságra ahhoz, hogy gyümölcsöt hozzon.

Gyakran ellátogat a Sainte-Geneviève-des-Bois-i orosz temetőbe. Mit érez ott?

Ez az egyik leginkább imádságra hívó hely, amelyet ismerek. Olyan emberek nyugszanak ott, akik mindent elvesztettek, és mégsem álltak bosszút senkin. Írók és apácák, tisztek, taxisofőrök, varrónők. Az ember a keresztek között jár, és megérti: a történelem nem elvont fogalom, hanem nevek. Minden gyászszertartáson (panichidán) megemlékezünk róluk. Azt hiszem, ők is megemlékeznek rólunk.

03 · Az imádság nyelve

Az egyházközségekben vita folyik arról, hogy egyházi szláv nyelven vagy a helyi nyelven végezzék-e az istentiszteletet. Ön beavatkozik?

Nem felülről döntök erről. Minden egyházközségnek megvan a maga élete, és a parókus a közösséggel együtt jobban tudja, kik járnak a templomba. Van, ahol teljes egészében egyházi szláv nyelven szolgálnak, és ez így helyes, mert az emberek így imádkoznak. Máshol franciául vagy hollandul. Leggyakrabban két-három nyelven: az evangéliumot több nyelven olvassák fel, az ekténiák nyelve váltakozik. Egyetlen dolgot kérek: hogy senki ne érezze magát idegennek a templomban.

A nyelv ajtó, és nyitva kell maradnia

Az orosz egyházi ének érv lehet azok számára is, akik egy szót sem tudnak oroszul?

Talán a legerősebb. A zene ott is átjut, ahol a szavak még nem. Sokan először azért jönnek el az istentiszteletre, mert meghallották az éneket – és ott maradnak. Arra kérem a karvezetőket, hogy ne csináljanak koncertet az istentiszteletből, de ne is féljenek a szépségtől. A szépség is igehirdetés.

04 · Az egyházközség és az emberek

Az utóbbi években sok olyan ember jött el az Önök templomaiba, aki korábban nem járt templomban. Kik ők?

Nagyon különbözőek. Fiatal franciák, akik könyveket olvastak az ősi szerzetesekről, és meg akarták nézni, él-e még ma ez a hagyomány. Vegyes családokból származó házaspárok. Kelet-európai egyetemisták. Menekültek, akik mindent elvesztettek, és a templomban találták meg az egyetlen helyet, ahol megértik őket. Gyászt átélt emberek. Egyszerű kérdéseket tesznek fel – és ez hasznos: az egyház többé nem önmagával beszélget.

Mit kell tenni, hogy aki először betér, másodszor is visszajöjjön?

Mindenekelőtt nem szabad már a küszöbön kioktatni. Nem kell elmagyarázni neki, hogy nem úgy áll, nem úgy van öltözve, nem úgy tartja a gyertyát. Mosolyogni kell rá. Megkérdezni, hogy hívják. Meghívni egy teára az istentisztelet után. Meggyőződésem, hogy sokan nem azért hagyják el a templomot, mert nem találták meg ott Istent, hanem mert nem találkoztak emberrel. Az egyházközség család, egy családba pedig nem kérdőív alapján fogadnak be.

Sokan nem azért hagyják el a templomot, mert nem találták meg Istent, hanem mert nem találkoztak ott emberrel

És a fiatalokat sikerül megtartani?

A fiatalokat nem lehet megtartani, csak hívni lehet őket. Vannak táboraink, találkozóink, zarándoklataink. De más a döntő: hogy a fiatal a saját egyházközségében ne néző legyen, hanem résztvevő. Énekeljen a kórusban, segítsen a szentélyben vagy a vasárnapi iskolában, őszintén beszélgethessen a pappal. Ha érzi, hogy nélküle valami nem sikerül, el fog jönni.

05 · Európa szent helyei

Gyakran beszél az első évezred nyugati szentjeiről. Miért olyan fontos ez?

Mert nem idegen földön élünk. Szent Genovéva, Párizs védőszentje, Tours-i Szent Márton, Szent Hilárius, Szent Kolumbán, Szent Patrik, Szent Benedek az egy, még meg nem osztott Egyház szentjei. Már jóval azelőtt tisztelték őket, hogy megtörtént volna a Kelet és Nyugat közötti szakadás. Amikor egy párizsi ortodox hívő elmegy Szent Genovéva ereklyetartójához a Saint-Étienne-du-Mont-templomba, megérti, hogy ezt a földet már jóval előtte megszentelték.

Ezt a földet már jóval előttünk megszentelték. Nem idegenek vagyunk itt, hanem örökösök

Mit tanácsolna olvasóinknak, hová utazzanak el?

Kezdjék azzal, ami a közelükben van. Szinte minden európai városban van egy ősi templom, egy kripta vagy egy elfeledett szent hely. Keressék meg, menjenek el oda imádkozni, tudják meg, ki nyugszik ott. A zarándoklat nem turizmus. A megállás képessége.

06 · A jövőről

Milyennek látja az európai ortodox egyházközséget húsz év múlva?

Többnyelvűnek. Fiatal családokkal, saját kórussal, vasárnapi iskolával és nemcsak vasárnaponként nyitott ajtókkal. Olyan pappal, aki itt született, és az emberek nyelvén beszél velük, de ugyanazt a változatlan ortodox hitet őrzi, mint egyházközségeink alapítói.

Mit kívánna olvasóinknak?

Ne féljenek. Ne féljenek attól a kortól, amelyben élünk: nem rosszabb a többinél, és ebben is el lehet nyerni az üdvösséget. Ne féljenek a másik embertől. Ne féljenek a saját gyengeségüktől, mert Isten éppen azon keresztül munkálkodik. És térjenek be gyakrabban a templomba – nem feltétlenül nagy istentiszteletre.

Egyszerűen be lehet térni, gyertyát gyújtani és csendben maradni. Néha éppen ez az élet legfontosabb beszélgetése